Van, hogy minden levegővétel maga a boldog élet, egy felszabadító újjászületés, és van, hogy az óramutató másodpercenkénti hangja is vasmellényként nehezedik a tüdőre, mert minden lassul, nyom és frusztrál.

A boldog élet lehetősége minden pillanatban bennünk van. Az igazi bölcs uralkodik a bolygóin, és ezáltal a magában tomboló minőségek harcán.Valójában mindenki készen születik a boldogságra, mely fénylő melegségként jelenik meg egy újszülött szemeiben is.

A szenvedés lehetősége is minden pillanatban velünk van. Sokszor kerül ő is választásra, mert már ismerjük. Mert a bennünk lévő bizonytalanságnak szüksége van rá, hogy teret kapjon és így segítsen dönteni, felelősséget vállalni és elköteleződni magunk és egy értékesebb világ mellett.

A tél nyirkos, nedves, fagyos éjszakái után, a napfény lágy sugara melegséget és reményt csempészik lelkünk mélyére.

Ugyanez a napfény, hetek óta tartó kánikula mellett képes aszalni, fárasztani és kifacsarni belőlünk az életöröm utolsó cseppjeit is. Ebben a kánikulában bármekkora zápor vagy vihar, maga az érzékeny, tomboló erő, mely dörgésével és villámaival hoz nyugalmat életünkbe.

A Hold és a Nap játéka ez, mely mutatja a bennünk rejlő férfi és nő analógiáját is.

Néha a szavak nélküli cselekvésre, szárazságra és verejtékre van szükség, Néha pedig a tomboló, villámló, simogató megengedésre.

Örülni, ha árad a napfény és örülni ha szakad az eső. Fogadni, ha csak a felhőket sikerül látni, és hinni, hogy valóban minden belülről fakad.

Persze mindenkinek másképp sikerül engedi a feszültségen, és megélni a nyomáskülönbséget.

Te mit teszel, ha éppen nem megy? Még fontosabb, mit teszel, azért, hogy menjen?