Folyamatos kételyekkel szürkítve folyó hétköznapokba színt csak a “Merre tart az út?” kérdésre adott cselekvés hoz színt.

Hosszú életek színezője maga a felfedezés, miszerint szürkével festeni lehet, de ki akar?

A szürke, maga a börtöncella, melynek rácsai olyan hatást keltenek, mintha mi lennénk annak túloldalán, holott a rács nem törődik azzal, hogy ki képzeli magát azon kívül és azon belül?

Persze ugyanez igaz a Napsütésre, a Mosolyra és az őszinte kedvességre is. Az sem kérdezi honnan jöttünk, hová tartunk és meddig maradunk?

Minden pillanat egy döntés, hogy képesek vagyunk – e a szürkeségen túl is létezni, és valóban élni, akkor is ha éppen nekünk nem tetszenek a színező keretei.

A Te utad mennyire színes?